2.Fejezet - Illetlen vendég

Harry szemszöge

     Egyszerűen faképnél hagyott, talán ő az első lány, aki ezt megtette. Fürkészve néztem a magyar rendszámú autót, majd mikor eltűnt azonnal az én kocsimba pattantam és nem túl feltűnően elkezdtem követni. Nem tudom mi ütött belém, de úgy éreztem, hogy ezt a lányt muszáj megismernem. Volt már pár nővel dolgom, viszont ő valamit elindított bennem. Mikor leparkoltak előttem négy méterre én is megálltam, majd visszatolattam és leparkoltam a kocsim. Rögtön írtam Louisnak.

  ,, Haver, lenne egy kis nő problémám!"

  ,, A régi Harold! Na mi lett már?"

  ,, Egy csaj kimentett a bevásárlóközpontból. Nem ez a lényeg! A lényeg, hogy valami megmagyarázhatatlant érzek, meg akarom ismerni és tudni, hogy ki ez a magyar lány!"

  ,, Lassíts, Overdose! Érted, magyar sport poén. Haha. HONNAN szedsz te össze ilyen lányokat? Hány éves? Nevét elárulod esetleg? Mozgósítanám a kapcsolataim, ha gondolod.."

  ,, Igen, gondolom! Elsőnek álnevet mondott, az pedig a Zoe név volt, de kiderült, hogy Antóniának hívják. Sok ilyen nevű lány lehet Magyarországon?"

  ,, Vezetéknév?"

  ,, Azt nem tudom, ne kérdezd."

  ,, Nemsokára hívlak a csajt illetően. UGYE NEM követted?"

  ,, Nem kellett volna?"

  ,, Nem hiszlek el."

Elnevettem magam, még én sem hittem, hogy egy csaj miatt kutatok fel mindent. Néztem ahogy kijárkálnak a cuccokért és közben beszélgetnek. A kiszemeltem eléggé feszült volt, még így messziről is látszódtak a gesztusai. Elindítottam az autóm, majd elhajtottam onnan. Egész nap csak kocsikáztam London környékén, bolyongtam, vártam az üzenetre. Végül leparkoltam egy bár előtt, ott néztem a telefonom. Kiszálltam, hogy bemenjek meginni egy üdítőt. Mikor beléptem minden szem rám szegeződött. Az idősebb kiélt nők összesutymorogtak, a férfiak mit sem törődve italozgattak tovább. A pulthoz léptem, a pultos lányt elég jól ismertem már.

  - Mi járatban erre Harry? - vigyorgott pajkosan.

  - Várakozok csak - feleltem egyszerűen.

  - Szeretnéd hasznosan tölteni az időt? Van egy óra szünetem, addig Dean beáll helyettem - kacsintott a szőkeség.

  - Édes, drága Camilla.. Hány éves is vagy? - kérdeztem meg tőle.

  - Butuska, tudod nagyon jól, hogy 18 leszek a jövőhónapban - nevette el magát.

  - Menj haza és tanulj - fintorodtam el, majd távoztam.

Kint már egy egész lesifotós tömeg várt rám, mire beültem már körülállták az autóm. Beindítottam, dudáltam, de semmire se mentek arrébb. Végül elkezdtem pörgetni a motort, arra már szétrebbentek. Azonnal elhajtottam onnan, majd egy nem sokkal távolibb, de sokkal elhagyatottabb kis utcában álltam meg. Üzenetet jelzett a telefonom, amit úgy éreztem fontos megnéznem.

  ,, Meglett a csajszi! Antónia Kovács a neve, a Kovács az nálunk a Smith. Az Imperial College Londonba jár. Figyelj haver, a lány csak 18 éves lett szeptemberben.."

  ,, Köszi! Majd jelentkezem!"

  ,, Ne rontsd el szegényt!"

  ,, Majd írok." - zártam rövidre.

Újra elindultam, majd az utcájukba kanyarodtam, ahova le is parkoltam, az elejére. Szerencsétlenségemre követtek a fotósok, így rohannom kellett. Egyenesen az ajtajához futottam, abban reménykedve, hogy beenged.

  - Segíts elbújnom! - kaptam hátra tekintetem, hogy megnézzem hol tartanak a fotósok.

  - Nem hiszlek el! - rántott be magához. - Mit keresel te itt? Várj, várj! Honnan tudod, hogy itt lakok?

  - Szia Zoe! Én is örülök, hogy láthatlak - vigyorogtam.

  - Nia, mi ez az egész? - toppant be barátnője az ajtóba.

  - Egy nagyon illetlen és pimasz vendég - grimaszolt.

  - Ilyen csak a filmekben van, vagy az álmokban.. - gondolkozott el lakótársa. - Egyébként Niki vagyok - nyújtotta a kezét felém.

  - És ez hiteles? - ráztam meg a kezét.

  - Igen, én nem vagyok gyerekes, ellenben.. - nézett csúnyán barátnőjére. - Hagylak is titeket! Biztos nyomós indokkal jöttél - kacsintott rám.

Vigyorogva bólintottam, majd elsétált. Végül a titokzatos megmentőmre néztem. Szemei szikrákat szórtak, ami őszintén szólva nagyon imponált.

  - Szóval Zoe.. 

  - Nem ez a nevem - mondta monotonon.

  - Tudom - vontam meg a vállam kacagva.

  - Mit keresel itt és honnan tudod, hogy itt lakok?

  - Jókor voltam jó helyen? - nevettem fel kínosan. - Reggelre már itt se vagyok, csak ezek piócák.

  - Kik? - értetlenkedett.

  - Lesifotósok, bár hiába mondom, nem értheted - legyintettem.

  - Már elnézést! Attól, hogy magyar vagyok még értek és tudok dolgokat! - dobbantott egyet a lábával.

  - Nem úgy tűnik - mosolyogtam rá.

  - Jézusom, hagyd ezt abba! - fordult el.

  - Micsodát?

  - Ezt a mosolygást - fordult vissza. - Ezzel nem veszel le a lábamról.

  - Akkor mással kell? - húztam gonosz mosolyra immár a szám.

  - Semmivel se tudsz, ne is fáradj! - viszonozta gesztusom, bár a mosolya inkább gúnyolódó volt.

Csak álltam és néztem őt, nem szóltam már semmit vissza. Soha életemben nem volt még ilyen, hogy egy lány ennyire magával ragadjon.