1.Fejezet - Nem ő az?

Nia szemszöge

    Idegesen fordultam legalább háromszor körbe, még mindig nem találtam a címünket. Október első napsugarai még melegen tartottak, ha nem voltam árnyékban. Türelmetlenül csaptam a kormányra, kikészített ez a közlekedés. A telefonomra pillantottam, a következő zeneszám kezdett el szólni. Niki szintén telefonját nyomta, ezerrel posztolt minden közösségi oldalra. Az Abingdon Roadon a körforgalomnál lefordultam végre az utcánkba. Scarsdale Villas.. egészen szép környék. 

  - Pattanj, itt vagyunk - parkoltam le a hatvankettes számhoz.

  - Ilyen korán? - pislogott Niki.

  - Nem, csak poénkodok ennyi utazás után. Szerinted?! - állítottam le a kocsit.

Tele izgalommal nyitottam ki lakásunk ajtaját. Elsőnek léptem be, elsőnek ájultam el. Mondhatni luxus volt, amit találtam. A nappali ahhoz képest nagy volt, mint amire számítottam. A szüleim tökéletesen eltalálták az ízlésem. Rögtön a nappali mellett volt a konyha, ami összeolvadt az ebédlővel. Az ebédlőből vezetett fel egy lépcső a szobákhoz, fürdőszobához. Azonnal feltrappoltam a fürdőbe, megnézni, hogy elég tágas-e, vagy ott fog érni a meglepetés, hogy kisebb, mint gondolnánk. Meglepetésemre ez is tágas és gyönyörű volt. Második utam a szobámba vezérelt. Ez persze kevésbé volt nagy, de a célnak megfelelt. Az ágyammal szemben volt a tévém és az íróasztalom, amire azonnal leraktam a hónom alatt szorongatott laptopom. Az ágyam mellé ledobáltam a cuccaim, magam pedig a kényelem világába helyeztem. Niki sikítását hallottam a gardrób utáni szobából, gondolom neki is tetszett a szobája. Délutánunk zöme azzal telt, hogy kipakoltunk, rendszereztünk. Míg én a fürdőt tettem otthonosabbá, addig Niki a konyhát próbálta telepakolni használható holmikkal.

  - Elmentem bevásárolni - kaptam fel kocsikulcsom a konyhapultról. - Kell valami?

  - Igen! Mikorra érkezik meg az én autóm? Mert az nagyon kellene - töprengett.

  - Azt mondták, hogy négy vagy öt nap - gondolkoztam el. - Fogalmam sincs! Kell valami? - kérdeztem ismét.

  - Semmi - motyogott.

  - Gyere velem, legalább kicsit ismerkedünk is a környékkel - mosolyodtam el.

  - Azt hittem, hogy nekem kell benyújtani a kérvényt, hogy vigyél magaddal - nevette el magát.

Mind a ketten felkaptuk táskáinkat, bokacsizmáinkat és egy vékonyabb kabátot. Kilépve az utcára kinyitottam autóm, majd beültünk. A telefonom azonnal rádugtam az AUX csatlakozóra, majd elindítottam lejátszási listám. Elcsépelt lehet, de egy régi Disney film egyik dala szólalt fel. Szerettem mindig is azokat a dalokat. Nikivel azonnal elkezdtük énekelni, egy minishowt adtunk magunknak a kocsiban. A szám végére meg is érkeztünk egy bevásárló központhoz. Nikivel nem hagytuk abba a dalolászást és acapellában kezdtük el énekelni a következő zenét. Mikorra a refrénhez érkeztünk barátnőm meredt tekintetére lettem figyelmes a kocsi túloldaláról.

  - Mi az? - dermedtem le én is. - Egy medve? Jézusom, mondd kérlek, hogy nem egy medve! - pillantottam feszengve hátra én is oda, ahova ő nézett.

  - Nem egy medve - motyogta. 

  - Nem tudom akkor mit láttál - zártam rövidre megvonva a vállam.

  - Az ott Harry Styles! - tört ki apró sikolyban.

  - Biztos, hogy nem ő az. Mit keresne erre? - nevettem el magam. - Na léptem, majd gyere utánam, ha lenyugodtál.

Besétáltam headsettel a fülemben, magam elé suttogva a dalszövegeket. Mindenfélét pakoltam a kosaramba, majd mikor a chipsekhez, csokikhoz értem táncra is perdültem kicsit. Úgyse volt senki arra, még a zenét is hangosabbra vettem. Épp a Cake by the Ocean ment, imádtam azt a számot. Miközben pakoltam a nasikat továbbra is hirtelen egy sikításra lettem figyelmes, majd úgy láttam, mintha valaki elfutott volna mellettem. Felvont szemöldökkel pislantottam az alak után, ezzel annyiban is hagytam az ügyet a pénztár felé vettem az irányt. Fizettem, majd elindultam a mosdóba. Belépve a folyosóra, amely tagolta az illemhelyiségeket egy kéz berántott a mozgássérült wc-re.

  - Normális vagy? Illetlen és perverz dolog embereket behúzogatni helyekre, pláne olyanokra, ahova be se akart lépni! - akadtam ki. - Jézusom, Harry Styles!

  - Cssssss! - tapasztotta kezeit a számra. - Adok bármit a hallgatásodért és a segítségedért, csak kérlek maradj csöndben!

Kikerekedett szemekkel bólogattam, majd mire elengedett végre levegőt is tudtam venni. Előkaptam a telefonom, azonnal tárcsáztam Nikit. Magyarul kezdtem bele a mondandómba, szerencsére így sztárunk nem értett semmit sem.

  - Nem ő az? Tényleg? - gúnyolódott.

  - Csak gyere a cuccokért a mosdó elé - nyomtam ki a telefont.

  - Szuper, tehát nem is idevalósi vagy - túrt bele idegesen a hajába.

  - Szerencsédre de. Nem minden magyar egy tanulatlan, angol tudással nem rendelkező ember - püffögtem.

  - Juttass ki innen! - vágott szavamba.

  - Mégis hogyan juttassak ki egy majdnem két méter magas ember..Tudom! - kiáltottam fel mondandóm végén.

Mikorra Niki beért beavattam magyarul a tervembe, aztán jött a feketeleves. Hogyan tudod elmagyarázni egy popsztárnak, hogy a bevásárlókocsiba kellene úgy összekuporodnia, hogy a kabátjaink eltakarják? Sehogy, ezért rá kell kényszerítened mindenre. Mire készen lettünk az álcával ketten kitoltuk a kosarunkat a gyanútlan rajongók és lesifotósok elől, az autómnál pedig megszabadítottam a plusz öltözékektől. Nagy nehézségek árán ki tudott mászni, rendbe kapni magát. Niki visszatolta a bevásárlókocsit, így kettesben hagyott Mr. Nagyonhírespasivagyok Styles úrral. 

  - Mivel tudnám megköszönni? - mosolygott rám. 

  - Elsőnek is azzal, hogy nem mosolyogsz rám úgy, mint aki fel akar szedni - húztam gúnyos vigyorra a szám. - Másodjára nem kell semmivel se, ezt bármely ember megtette volna.

  - Nos, akkor köszönöm, azt hiszem - lepődött meg. - Megtudhatnám a neved?

Eltűnődtem egy pillanatra.. Vajon kamu nevet adjak meg neki? Úgyse látjuk már soha egymást, nem is fog rám emlékezni.

  - Zoe vagyok - válaszoltam.

  - Micsoda szép név! - mosolyodott el zavarában.

Nem tudtam elhinni, hogy a nagy Harold Edward Styles ennyire zavarba tud jönni egy lány válaszától.

  - Nos akkor Zoe, remélem még látjuk egymást - bólintott immár magabiztosan.

  - Ki az a Zoe? - lépett elő a hátam mögül Niki.

  - A barátnőd - felelte azonnal Harry.

Kezdett égni a pofámról a bőr, mikor mind a ketten egyszerre kapták rám a tekintetüket. Kínomban elvigyorodtam.

  - Nincs Zoe barátnőm, nekem csak Nia, pontosabban Antónia nevű barátnőm van - közölte leszidó hangnemben Niki.

  - Álnév? Most ez komoly? - kérdezte Harry.

  - Nem. Anyám elsőnek Zoenak akart hívni, az is lehetnék - közöltem egyszerűen. - Jobb, ha mi megyünk! - csattantam fel hirtelen, majd Nikit betuszkoltam a kocsiba. - Tudom, te is tök szívesen csevegnél és a többi, de te is rohanásban vagy és a többi - hadartam, majd kinyitottam az ajtót.

  - Látlak még, Antónia, látlak még - nevetett.

  - Ja, persze. Na hali! - pattantam be autómba, majd amilyen gyorsan csak lehet eltűntem onnan.

Hazafele persze egész végig Niki okító szövegét hallgattam, de rákoncentrálni nem tudtam. Otthon bepakoltunk mindent a helyére, mikor este tíz óra tájékában megszólalt a csengő.

  - Micsoda illetlen szomszédok! - dünnyögte Niki mikor kinyitottam az ajtót.

  - Azt hiszem nem szomszédot köszönthetünk - dermedtem le az ajtómban.

  - Segíts elbújnom! - kapta hátra idegesen a tekintetét ismét Harry.

  - Nem hiszlek el! - rántottam be a házamba.

ÉS.. így találkoztam én Harry Styles úriemberrel, akiről akkor még nem is sejtettem milyen jelentősége lesz az én életemben. A hideg kiráz a mai napig, ha visszagondolok, hogy az álmomban is valamilyen szinten hasonlóan toppant be az életembe, de ezt majd később.